A FŐ Fesztivál, augusztus 25-27

Minden olyan tevékenységet igyekszünk összehozni, ami valamilyen szempontból hozzájárul bolygónk működésének harmonizálásához.

Az eddig megszokottakban vagy technológiai kiállítások, vagy hagyomány őrző, vagy tudatossággal kapcsolatos fesztiválok szerepeltek különálló eseményként, ami jelen esetben egyben megtalálható a fesztiválunkon. Nézetünk szerint ez mind egy célt szolgál.

Az okos megoldja a problémákat, a bölcs megelőzi.

A prevencióhoz viszont megfelelő ismeretekre és támogató közösségre van szükség!

Erre szeretnénk sarkallni a kedves érdeklődőket, ami mindannyiunk életét megkönnyítheti és megóvhatja a jövőben.

Evolúciós szintugrás

Olyan előadásokat, témákat, programokat válogattunk össze, olyan helyszínen, ami egy egységes nagy képet alkotva, segít az emberek többségének beindítani azt a fajta változást, amire most szükség van. Ezt persze mindenki tudja és érzi belül, ellenben vagy még nem sikerült leküzdeni a gátjait, ami visszatartja, vagy még nem érte el a megfelelő információk mennyisége, minősége az átforduláshoz szükséges szintet .

Ezt a nagy képet mutatjuk meg minél nagyobb közönségnek, akik 30 hektáron tudnak együtt lenni Pécelen, ahol mindegyik téma egy fonalra van felfűzve.

Ahol találkozik a tudomány és a hagyomány!

Ma már akár a természetfilmek a médián át, vagy az epigenetika megjelenése a traumák feltárásában, a gyógynövényeink újra értékelt ereje, a technológiai fejlődés akár az autók, a kommunikáció, vagy az agrár oldalán, és még egyre több és mélyebb információ feltárása, illetve kommunikálása olyan platformokon, mint a közösségi média, felgyorsította a fejlődést. Sok dolog emiatt egyértelművé vált az emberek számára, ami előtte nagy kérdéseket tárt elénk.

Ez a fesztivál ennek az információs ugrásnak a következménye!

A helyszínen komplett képet kaphatnak az érdeklődők egyszerre a technológiai fejlesztésekről, műszaki vívmányokról, az ökológiát fenntartó építészeti formákról, a mezőgazdaságról, a gyógyászatról, a hagyományőrzésről, a tudatosságról, az állatvilágról, az energia termelés formáiról, önellátásról, sportról, kultúráról, művészetről és még sok minden másról.

Egy Földőrző dallal is készülünk neves sztárokkal együtt létrehozva, illetve a bevételből alapítványunk egy gerendaházat épít, ami autista foglalkoztatóként fog üzemelni a völgy nyugodt sarkában.

Energia

Napelem

Elektromos kondigépek

Szélmotor, szélturbina (mechanikus, elektromos) 

Gravitációs energia termelés, súllyal, vízzel 

Lovas energia termelés futtatókkal

Földhő 

Kollektor víz melegítéshez 

Szűkítős fal ( Bernaulli )

Komposzt kazán 

Sűrített levegő

Építészet

Kaláka

Vályog

Gerenda

Szalma

Jurta, indián sátor, sátrak

Kender

Dombház, konténer dombház 

Földház

PET palack hasznosítás

Technológia, műszaki fejlesztések

Elektromos és egyéb hajtású járművek

Elektronikai vezérlések

Szoftveres irány

Mechanikai megoldások

Találmányok

Startupok

Egészség - Tudatosság

Tudatalatti logikája 

Józan paraszti logika

Sikersztorik

Motivációs előadások

Meditáció

Jóga 

masszázs 

Gyógynövények, teák, tinktúrák

Mozgás szerepe, milyensége 

Gondolkodás mód

Alternatív gyógyászat , módszerek 

Epigenetika 

Pihenés függő ágy

Családi vállalkozás 

Ökológia

Természetvédelem

Állatvédelem

Állat mentés

Bambiland vadaspark bemutatása, vadállatok, őzek megismertetése gyerekekkel, felnőttekkel 

Objektív vadászat

Újrahasznosítás 

Faültetés 

Mezőgazdaság 

Növény ismeretek 

Ehető vadnövények

Gasztro

Főzőverseny

Füstölés

Borok

Földkemence, kemence

Lekvárok, befőttek 

Vegán irányzat

Sport

Íjászat, völgy átlövés MÓNUS JÓZSEF VILÁGREKORDERREL

Lovas irányzatok

Harcművészet 

Motorosok előnyei 

Kerékpár 

Terep futás 

Vizi sportok

Repülés

Paraszt fitness edzés

Művészet

Tánc, folklór

Festészet

Fafaragás késsel, vésővel, láncfűrésszel 

Zenei előadók, koncertek

Közös éneklés, zenélés 

Hagyomány – Mesterségek

csikósok, betyárok pásztorok, PUSZTA 21 GUINNESS REKORD Tóth Lajos csikóssal 

Kézművesség 

Szkíta 

Magyar állat fajták bemutatása, szürkemarha, racka …

Népi játékok

Kovács

Kirakodó vásár

Bodzasíp készítés

Hungarikum

Erdélyi kopó

Cifra szűr

Kürtőskalács

Karikás ostor

Gyerekek

Gyerekeknek Földőrző rajz pályázat

Gyerekek, foglalkozások, arc festés, lufi 

Bűvész 

Traktorgumi homokozó

Vályogozás

Kistraktorok

Traktor vezetés

Fa játékok

Természetes mászóka 

Gólyaláb

Out-izm projekt

Itt az érintett családok maguk által készített termékeket értékesíthetnek:

Autisták 

Figyelem zavar

Mozgás korlátozottak 

Vakok

Rászorulók

A helyszínen sátrazásra van lehetőség, eszményi természetes közegben.

Főszervező :

Tóth Zoltán László 

Főszervező

Globális Nézőpont egészségügyi oktatási és kulturális alapítvány és országos szövetség elnök